2012. január 22., vasárnap

Orbán, Polt, Schiffer vs. Gyurcsány (avagy, ha vaj van a fejeden.....)

Mint tudjuk, a Parlament kiadta Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát az ügyészségnek! (Polt Pot Péternek)
Bár bizonyíték nincs, de ilyen "piszlicsáré" ügyekhez nem is szükségeltetik! Van egy gombjuk, kabátot meg majd vásárolnak hozzá!
Különös pikantériája az ügynek, hogy egy olyan személy jelentette fel még 2009-ben Gyurcsányt, aki az LMP frakciójának vezetője, Orbán Viktor korábbi ügyvédje volt! Ez az egyén: Schiffer András!! Az is érdekes, hogy semmi konkrétum a feljelentésben, "csak"  gyanú! (A legfőbb ügyészhez címzett feljelentésében Schiffer arra hivatkozott, hogy a sukorói King's City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítése során megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket, - mert az az interneten nem jelent meg!)
Az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy 2009-ben azért tettek feljelentést, hogy tisztán lássanak a teljes Sukoró-ügyben és nem pusztán az volt a céljuk, hogy Gyurcsány Ferencet meggyanúsítsák.
Ércsük ugye? Ha valami nem jelenik meg a net-en, kiáltsunk nyugodtan farkast, majd jön Bandi, aki jól bepöröl mindenkit!
Ilyen qrva világ jár ma a Magyar Köztársaságban! Bandi, mint a törvényesség legfőbb őre!
Kész röhej, hogy hogy Orbán (mert róla van szó) a politikai harcait, személyes sérelmét az igazságszolgáltatás felhasználásával akarja rendezni! De a végképp megdöbbentő az az, hogy az ügyészség végrehajtotta a politikai megrendelést! Mert aztat senki ne higgye, hogy ez a mi Bandink fejéből pattant ki! Orbánnak ebben nem csak a keze, hanem az összes patája benne van!!
De, mint a cirkuszban az Eötvös bohócnál: van máááásik !
Nézzük csak, h mi újság egy másik, sokkal konkrétabb korrupciós ügylettel?
Nevezetesen a Gripen üzlettel ! Emlékszünk ugye erre is, habár sokan szeretnék, ha feledésbe merülne! Miért is? Nézzük csak!
Annak idején Selmeczi "szenátornő”nagyon lobbizott az F-16 vadászgépek ügyében. A légierő is ezeket a gépeket akarta, mivel több, mint 4000db. van már használatban a világban, és bizonyítottak.
A "rossz nyelvek” szerint egy nemzetbiztonsági kabineti döntés előtt Orbán külön megbeszélést tartott Pintér S. belügy, Matolcsy Gy. gazdaságügyi és Varga M. pénzügyminiszterekkel. Jegyzökönyv szokás szerint nem készült. Ezek után elfogadták a Gripen vadászgépek beszerzését. Itt viszont a jegyzőkönyvet titkosították. A titokgazda állítólag, mily véletlenek vannak, Polt Péter volt. A Gripen beszerzéskor felmerült egy Alfons Mansdorff nevű osztrák gróf neve is mint közvetítő, aki a SAAB cég nevében járt el. A legfőbb ügyészség nem indított vizsgálatot.
Medgyessy-kormány meg rátett egy lapáttal, hogy a Gripeneket alkalmassá kell tenni szövetségesi bevetésekre is. Ez többek között azt is jelenti, hogy légi utántöltésre alkalmasak legyenek. Hogy miért? Nos: A szakértők véleményét NEM meghallgatva, de a “megfelelő egyéb ösztönzők” hatására egy elavult Gripent rendelt meg Orbán. Most, hogy lejárt a titkosítási idő, lehet, hogy Polt Péter a meghosszabbitó? Még tíz évig, 2021. december 31-ig titkos az első Orbán-kormány nemzetbiztonsági kabinetülésének az a jegyzőkönyve, amely a Gripen beszerzésről szól!
Vajon a mi Bandink most hol a francban sunyít?? Nem kellene egy kis korrupció-gyanús vizsgálat alá vonni Orbán Viktort?? Vagy legalább szólni a Legfőbb Ügyésznek??
Szóljon már valaki neki!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése